picimonsterbaba*-*


MENÜ

A barát aki becsapott.!  

mikor új suliba mentem, egy 8 osztis gimibe, egy nagyon jó barátnőmmel mentem, akik később kiköltöztek ausztráliába :( nemnagyon ismertem még akkor senkit, úgyh csapódtam akihez csapódtam.. volt egy lány (sipos petra dorina, és nyugodtan keress rá fészen és zaklasd >.<) akivel nagyon jóban lettem, mindent együtt csináltunk, moziba jártunk, náluk aludtam több napot is, suliba is folyton együtt voltunk. de nem esett le h miket mond a hátam mögött. később kiderült minden. szinte mindenkinek kibeszélt hazugságokat rólam, volt hogy minden szarnak összehordott nekem egy barátnőmet, de lilluskának már úgy adta tovább h én mondtam, sőt még tovább színezte, és a végén már mindenki kezdett ellenem fordulni :(( én meg persze kezdtem erre rájönni, mert petra egyre kevesebbet foglalkozott velem, konkrétan leseszart, énmeg egyedül voltam. sokszor összevesztem ezért vele, és a végén már ott tartottunk h ő volt azért besértődve mert paraszt volt. de mikor kezdtem a többiekkel egyre jobban lenni, petrától meg egyre távolodtam, lassan mindenki rájött h mien is ő. olyan szinten mindenki ellene fordult, h megsajnáltam, és kibékültem vele újra. na ő ettől aszthitte h minden el van felejtve tök hepiforevőr, és kezdte előről, szval ez a kibékült állapot kb 1 hétig tartott, amit nagyon sajnálok h megadtam neki. az egész osztály utálja, de végülis megérdemli. sokáig nem tudtam kitörni az árnyékából, és féltem h ha összeveszek vele akk vajon mindenki megutál majd?? de összeszedtem magam, és azóta tök hepi az életem. hát olyan jól sikerült. a gyerek a fél arcomat letépte xd ki akartam kicsit osztani, és amikor el akart menni, megfogta a kezét, és mondtam h hallgasson végig, erre ő lerántotta a kezemet a kezéről, és azzal a lendülettel belekarmolt az arcomba, de úgy, hha nem fordítom el a fejem reflexből, akkor a szememet karmolja ki az a picsa, és persze jutott rá a kezemre is, aminek még azóta is, több mint fél éve ott van a nyoma. az arcom is olyan volt két hétig, de ha hasonló a szitud, vedd be a leszaromtablettát, ájj a sarkadra, mert az ilyen hülye ribancoknak nem szabad győzniük. én nagyon elítélem az ilyen embereket, kiprovokálom belőlük az igazi énjüket, és azértis ellenük fordulok, mert már nem félek tőlük :)

 

Hírek

  • mlap
    2011-10-27 19:33:21

    www.habcsokocskah.mindenkilapja.hu

    http://habcsokocskah.mindenkilapja.hu/

    nézzétek meg könyíí^^

  • ...
    2011-10-27 10:10:12

    csináltam mlapot, de még nem tökéletes... nézzetek be oda is. még 100-al szerkizem meg minden, de ha elkészül ígérem szuperebb lesz mindegyiknél ;) www.habcsokocskah.mindenkilapja.hu :)*-*

  • *-*rawr*-*
    2011-10-23 15:51:22

    wháháháááá... soksok menüpont frisselwe wan, nézz meg mindent, meg új menük sátőbííí *-* RawR!!

  • FUCK ME JESUS!
    2011-10-22 22:16:25

    ésésés megint új dizi... tecciiik??:$ ohh ma wtam a MÚMIÁK TESTKÖZELBEN kiállitáson és istenem imádtam ^^ úristen imádom egyiptomot már úgy ovodás korom óta... egy csomó könyvem van, folyton olvason is őket (:OO) minden kiállításra elmegyek és megnézem, nagyon imádom.. a szépművészeti múzeumban már háromszor láttam az állandót... . na ezt ilyen blogcímen írtam most, csakh legyen vmi információtok a lájfocskámról ;Dxd

  • pls:$
    2011-10-16 19:05:31

    nagyonnagyonnagyon kérek mindenkit h írjon ötletet/javaslatot/kérés/kérdést h h tehetném mégjobbá az oldalt pls :) előre is köszpusz!<3E>

  • kibaszottnagyhülyeség :@@
    2011-10-15 13:08:28

    EMO - RTL Klub

    video.google.com/videoplay?docid...2007. máj. 29.2 perc
    EMO - RTL Klub. 02:01 - 4 years ago. EMO-s hír az RTL Klubon. 2007.05.29. EMO-s hír az RTL Klubon. 2007.05.29 ...
  • xdxd
    2011-10-12 18:50:36

    nahát megvolt első két deszkás esésem :´) most már igazinak érezhetem magam?? :O :DD dehát vhogy meg kell tanulni a trükköket..

Szavazás

nah mijen hajam legyen?? xDD<3 ^^ :3
világoskék
pink
neonsárga
zöld
fekete
szőke (világosnagyonnagyon)
sötétkék
vörös
Asztali nézet